Hirtelen felindulásból bevállaltam. Végre-péntekre készültünk ahol negyven jezsuitát kellett desszerttel ellátnom. Felírtam egy cetlire a szükséges hozzávalókat és a nagybevásárlás során majdnem mindent megvettek. Élesztőért még az este külön elkocsikáztak egy másik boltba.

Nekiálltam és izgultam persze. Az elején egyből jól elakadtam, mert unciában és teáskanálban volt megadva az ismeretlen por alapú élő élesztő és a normál élesztő közötti átváltás. A többi aztán simán ment, bár csak egy ócska mérlegem volt. Liszteztem az asztalt, nyújtottam és szaggattam a tésztát. Mint mindig. Mint bármikor. Két légkeveréses villanysütőben összesen három tepsi egyszerre sült ki, alig negyed óra alatt. A sodó kissé híg lett, de ezt más nem tudta.

Végre-péntek: a közösségi pizzázás végén előkerült az aranygaluskám. És örültek neki. És örültem neki. Majd, alig pár órával később, az elpakolás és takarítás után, végül boldogan fellélegezve dőlhettem az ágyba:

Hála Istennek; végre péntek!

*Kattints ide némi kiegészítésért/magyarázatért.*