Szombaton nagy ünnep volt itt a szemináriumban. 18 hatodéves kispapot diakónussá szentelt Ruini bíboros a lateráni bazilikában. Én - mint mindig - fényképeztem.

Az előkészületek már napokkal korábban megkezdődtek. A hét közepén megérkeztek az első vendégek. El kellett készíteni a szentelési kis füzetecskét, amibe le van írva, hogy mi is történik. Különböző próbák voltak. Szombat délelőtt átrendeztük a bazilikát, előkészítettük az asztalakat az agapékra. Délben már halmokban állt a Cola, Fanta, sör, bor, szendvics, sütemény.
Én megtisztítottam a fényképezőgépem, feltöltöttem az akkumulátorokat, kiürítettem a memóriakártyákat, és bejártam a bazilikát. Ha valami fontos történik nálunk, akkor ott fényképeznem kell. (Ráadásul a saját fényképezőgépemmel.)

Egy órával a szentelés előtt már megtelt a parkoló és a bazilika is. A 18 kispap közül 4 horvát volt. Hozzájuk is jöttek vendégek. Hét teljes busz. Ennek örömére a szentelési füzetecske két nyelvű lett. (Mot először.) Remek gépezetként működött minden. Mindenki tudta, hogy mit, hogyan, hova kell. Majd fölkapcsolták az összes reflektort. Fényárba úszott minden bazilikák feje és anyja.

A hívek még nem tudták, de elkezdődött a szentmise. Valahol mélyen a sekrestye labirintusában a bíboros tömjént tett a füstölőbe, megáldotta és elindult a menet.
A szentelés első fontos mozzanata - a prédikáció után - mikor minden jelölt odatérdel a püspök elé és hűséget és engedelmességet fogad püspökének és utódjainak, miközben kezét kezebe teszi.
Majd következik a Mindenszentek litániája. Ez az egyik kedvenc részem. A szentelendők leborulnak. Fekszenek mind, s oda gyűlik az egész Egyház. A hívek már ott voltak, most meghívjuk sorra az összes szentet. Jöjjön legyen tanúja a szentelésnek; ünnepeljen velünk.
A szentelés. Kézrátétellel. Egyesével odatérdelnek a püspök elé, aki kezét rájuk teszi. Csöndben imádkozik. Hiába vannak tizennyolcan. Itt csönd van, nincs ének, nincs szöveg. Csöndben felszenteli őket a püspök. Majd egy hosszabb felszentelő imádságot mond el.
Ennyi volt. A leglényegesebb megtörtént. Diakónusokká lettek. Eltörölhetetlenül. Örökre. Odaadták magukat Istennek, az Egyháznak, az embereknek. Látszik rajtuk, hogy boldogok.
A kiegészítő szertatások következnek. Beöltöznek diakónusnak. Egy barátjuk hozza a dalmaticát és a stólát, és egy pap barátjuk segíti rájuk. Nincsenek egyedül. Az egész Egyház velük van.
Sokadik alkalommal újra a püspük elé térdelnek. A püspök rájuk bízza az evangéliumot. Kezükbe adja, hogy ismerjék meg, hirdessék, éljék. Miután megkapta béke “csókot” váltanak. “A béke legyen veled!” - üdvözli a püspök. Ő köszönti először. Íme egy új diakónus. Örülök, hogy te, pont te, is Istennek szentelted magadat! Két-három “régi” diakónus rögtön a püspük után köszönti az újakat, majd az újak köszöntik egymást. A hívek nem látták amit én. Nem láthatták az arcokat, amikor Ruini bíboros azt mondta köszöntötte őket. (Háttal térdeltek a népnek.) Nekem fényképeznem kellett, ott votlam fél méterre. Láttam azokat az arcokat. Csillogó szemek. Teli örömmel, erővel. Fülig érő szájak. Akadtak könnyes szemek is. Hogy lehet felfogni ezt a csodát?! Ők többé már nem egyszerű kispapok. Már nincs visszaút, de nem is keresik. Isten teljesen elég.

Nagyon szeretem a szentelésket. Mondják a mienk különösen szép volt. Az illetékes kispapok mindent megtettek azért, hogy gördülékeny, békés, szép lehessen, hogy igazán imádságos szentelés legyen.
Én sajnos nem imádkozhattam sokat. Kezemben volt egy nagy fényképezőgép és dolgoznom kellett. Sokszor pofátlanul. Ráadásul volt ott egy külsős fotós is. Köszönés után az első mondata volt, hogy majd igazodok hozzája. Na, majd pont. Minden fényékpért kemény pénzt kér el, átfogó képek nem érdeklik (azért ritkán fizetnek). Tavaly ráadásul homályos képeket is adott el a nekünk. Igazodjam hozzá. Azt nézheti.
Ott lehettem egészen közel, de mégsem tudtam úgy átélni. Amikor az evangéliumos könyvet adja át a püspök, akkor csak egyetlen helyről lehet jó fényképet készíteni. Mi meg ketten voltunk. Centikért folyt a harc. Undorító. Miközben új diakónusok életük eddigi legfontosabb eseménye zajlik, addig én háborúzom. Mit tehetnék. Az én képeim ingyen vannak, és minőségben sem maradnak el a másikéitól.

Majd jövőre. Akkor nem kell majd fényképeznem. Ha az Isten is úgy akarja, jövő ilyenkor (2008 október közepén) én kerülök majd sorra. 15 társammal fognak majd diakónussá szentelni, itt a lateráni bazilikában.