A Festa della Madonna della Fiducia a szeminárium búcsúja. A Bizalom Nagyasszonyának ünnepe ez. Az ünnepről tavaly már írtam az egyik életjelben, amit elolvashattok itt.
Hagyományosan nagyböjt előtti utolsó szombaton tartjuk az ünnepet, amire a szeminárium püspöke, vagyis a pápa is el szokott látogatni. Ebben az évben február másodikára , Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepére esett a mi ünnepünk is, ezért szentatya nem tudott szombaton jönni. Beígérkezett hát péntek estére, zsolozsmára.

Nagy felhajtással jár egy ilyen pápalátogatás. Takarítás, szervezkedés napokon át. Nekem pedig fényképezés. A szeminárium titkárásgán is dolgozom, ha adnak munkát. A többiek sosem adtak, így péntek délelőtt még aludhattam is egy kicsikét.

6-ra vártuk a pápát. 4-re már megjött minden vendég. Ebben az évben csak szülők jöhettek, esetleg nagyon közeli rokonok. (Maximum 2 fő fejenként.) 5-kor kulcsra zártak minden folyosót. Mindenki a nagy kápolnában várakozott, imádkozott.

Én lementem a kapuba fotózásra készen. Én lehettem az egyedüli aki a pápai fotósokon kívül (L’Osservatore Romano és Fotografia Felici) fényképezhettem. (Az ő képeik drágák, az enyémek olcsóak.) Most nem kellett a vicerektornak körbevezetnie, hogy a biztonságiak nem dobjanak ki. Az egyik főnökük jött oda, hogy ugy-e én vagyok a szeminárium fotósa. Jó, akkor szól a többieknek, hogy szabadon járhassak.

18:05-kor megjött őszentsége XVI. Benedek pápa. Az “SCV 1” rendszámú fekete mercedesen ott lobogott a pápai zászló. A hátsó autóból a fótósai is kiugráltak. Most egy videós is volt velük. Megindult a hajsza.
Irány a kiskápolna. A szeminárium lelkét jelentő kiskápolnában csönd honolt. A frissen restaurált freskókról visszanéztek a szentek. Középen egyetlen egy térdeplő. Oda térdelt egy pillanatra a pápa. Katt-katt pár fotó, aztán csönd. Nem lehetett több fél percrnél, de mégis csak igazi békés imádságos csönd.
Aztán irány a nagykápolna. Itt volt egy félpillanat időnk, így köszöntem a fotósoknak. Egy év alatt szinte mindegyikük fejlődött egy géppel. Végre nem lekezelően viselkedtek velem, mint tavaly. A pápa bement a bíborosi lakosztályba zsolozsmához átöltözni. Ott nem fényképezhettünk, így egész nyugisan indult az este.

A zsolozsma szép volt, mint mindig. Több helyen 3-4 szólamban énekeltünk. Ez okozta számomra a gondot. A zsolozsma azért jó, mert nem sok minden történik alatta, így nem kell kapkodva fényképezni. Viszont nekem énekelnem is kellet, mert a kórus 6 basszusából egyedül én tudtam az énekeket fejből. Annyit próbáltuk, hogy belémmászott. A többiek igyekeztek, de stabil támasz nélkül nem sokra mentek. Az előzetes tárgyalások az elöljárók között úgy ért véget, hogy énekelnem és fényképeznem is kell. Így kicsit rohangálnom kellett. (Ezt az egyet vetették a szememre a fotósok. Azt mondták, hogy imádság alatt nem mászkálunk. Mertem volna nem mászkálni.) Ugyan nem minden többszólamú ének alatt sikerült a kóruson lennem, de mindkét elölrjáró meg volt elégedve bilokálási képességemmel.

A zsolozsmában - annak rendje s módja szerint - prédikált is a szentatya. Mivel csak kispapok és kispapszülők voltak ott, így hát hozzájuk/hozzánk beszélt. “Kedves szülők, minden bizonnyal ti vagytok legjobban meglepődve azon, hogy fiaitokat Isten milyen útra hívta.” Mondta a szentatya. További részletek itt
A végén tisztes kivonulás és öltözés, ahol senki nem fotózott. Sőt, a ceremoniárius leküldött minket a Vörös Szalonba, hogy ott várjuk a szentatyát a kispapokkal. Gyanús, hogy lejövet benézett a kis kápolnánkba egy fohászra. Immár békében és “egyedül”.

A Vörös Szalonban fénykép készült minden évfolyammal. A diakónusok egyesével is köszönthették. Köszöntötték a nővéreink is, a takarítók és mindenesek is. (És mons. Marco Frisina is, aki megint sokat akart beszélni a pápával, és ebben az évben már végképp senki sem tudja, hogy mit keresett itt. Csak hát senki sem merte kidobni.)
Jött a vacsora. Az ebédlő fényárban úszott. Mindenütt 3 féle pohár, sokféle evőeszköz, megannyi tányér. Halat ettünk hallal. Mondják, hogy igen jól el volt készítve. Én békésen eszegethettem a sarokban, hiszen evés közben tilos a fényképezés, s nem kellett felszolgálnom, mint tavaly. Vacsora alatt köszöntötte a pápát az egyik kispap is. (A szöveget persze előzetesen leellenőrizték többen.) Köszöntötte az összes ember nevében, akikkel találkozni szoktunk a kórházakban, börtönökben, plébániákon. A pápa természetesen válaszolt rá. Úgy ahogy jött, papír nélkül szabadon. Nem az a jópofizós pápa, de szabadon, közvetlenül egyszerűen és lényegretörően beszélt hozzánk. Volt is nagy taps utána.

Mikor elment sorfalat álltunk az autójának a laterán kapujáig. Majd örömünkben feldobáltuk a rektort, aki igyekezett elbújni a konyhában. Ezek végeztével nekiálltunk a takarításnak, mosogatásnak, rendrakásnak. Én a fényképek nézegetésének, hiszen a RomaSette egyik újságírójának kellett - elöljárói kontroll után - átküldenem pár fényképet. S ekkor derült ki, hogy 2GB odalett. (Ezekről itt olvashatsz.)

Azt mondják nagyon szép volt. Én sem utáltam annyira mint tavaly. Az ünnep persze nem ért véget. Várt ránk még a szombat a 2 órás mosogatással.