Vajon melyik jezsuiták írn(án)ak így magukról? Annyit segítek, hogy a 100 éves önálló Magyar Jezsuita Rendtartormány tagjai között kell kutatni.

(A Szent Ignác Jeszuita Szakkollégiumnak rendeztünk egy akadályversenyt. Annak volt ez a gerince.)

1. Székesfehérvárott születtem, itt is vagyok eltemetve. 20. születésnapomat sem értem meg, mégis tudtam, hol a helyem a világban, tornászbajnok voltam, majd jezsuita novícius, kiváló példaképe lehetek a mai ifjúságnak, jelszavam: „Dum spiro, spero! (Amíg lélegzem, küzdök!)” 1935. december 17-én egy kórházban haltam meg, azóta nagyon sokan kérik égi pártfogásomat, ma is rengeteg imameghallgatásról számolnak be. Boldoggá avatási eljárásom folyamatban van.

2. Szomorú csengésű vezetéknevem ellenére, nagy örömmel vállaltam az önálló magyar jezsuita rendtartomány vezetését 1909-ben, mint legelső provinciális. A legkevésbé lehet rólam elmondani, hogy bús vagy passzív lettem volna, ezzel szemben rendkívül agilis, és barátságos természetű, aki sokat mozgott társadalmi körökben is. Rólam nevezték el a szegedi jezsuiták Bolyai utcai rendházát. 1921-ben Szeged az én kezdeményezésemre ajánlotta fel magát az első nagyobb városként Jézus Szívének.

3. Apró termetem ellenére hatalmas lelkesedés, energia, tettvágy és humor volt bennem. 1933 augusztusában vonultam be a budai Manrézába, ahol egy ideig Bangha Béla volt a novíciusmesterem. A szétszóratás éveiben különféle helyeken voltam kántor, „zuglelkipásztor”, gyári munkás és börtönlakó, de mindez sem hitemet, sem apostoli buzgóságomat, sem fiatalos lelkesedésemet nem törte meg. Egész életemben jókedvű, derüs és bizakodó voltam. Kanyargós utam utolsó szakasza Püspökszentlászló volt, az Életrendezés Háza lett életem fő műve. Jelmondatom: „Tartsunk össze! Ha Isten velünk, ki ellenünk!”

4. 1924 és 1927 között tartományfőnök voltam. 1937-ben Mester Margittal megalakítottuk az Unum Szövetséget. 1949 augusztusától elődöm, P. Tüll Alajos letartóztatása után ismét provinciális lettem. 1951 májusában engem is letartóztattak, 7 és fél évre ítéltek mint összeesküvőt. Mély lelki élményekben volt részem, de ezeket általában nehezen tudtam átadni hallgatóimnak, jezsuita testvéreim arra a kérdésre, hogy mit szeretnének életükben egyszer látni, ezt válaszolták: azt mikor én kettőt lépek a lépcsőn, és fütyülve haladok fölfelé.

5. Leggyakrabban mint a sziklaszilárdság és a törhetetlen elvhűség emberét emlegettek. Fizikumom sokak számára elpusztíthatatlannak tűnt. Munkamódszeremet nagyfokú önfegyelem, céltudatosság, pontosság, tervszerűség jellemezte, de hiányzott belőlem az emberi kedvesség és a természetes humor. Budapesten magyar-angol szakon szereztem tanári oklevelet. A tanítás mellett a pécsi gimnáziumi cserkészcsapatot is vezettem. 1949. január 1-jétől tartományfőnök voltam, ezután Mezőkövesdre internáltak, majd a budapesti Fővárosi Bíróság két és félévre ítélt, helyemet P. Csávossy Elemér vette át. Büntetésem letöltése után Kistarcsára internáltak. A tábor feloszlatása után mint kémet 7 évre ítéltek. 1956. november 1-jén kiszabadítottak, majd sokáig kórházban kezeltek. 1955-től halálomig, 1987-ig a pannonhalmi szerzetesi szociális otthon vezetője voltam.

6. Nevemet kevesen ismerik, holott tetemes életművem 1942-43-ban 30 vastag kötetben jelent meg. Az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus fő szervezője voltam. A marxista propaganda ilyen szép jellemzést írt rólam az 1959-ben megjelent Új Magyar Lexikonban: „hírhedt jezsuita, az 1919-i ellenforradalom gyűlölködő agitátora, a Horthy-fasizmust támogató katolikus klérus irányítása alatt működő Központi Sajtóvállalat egyik megalapítója.” Kaptam ennél szebb méltatásokat is: „a legfélelmesebb és legförtelmesebb gonosztevők közül való. Ez a papi ruhába bújt vadállat a legféktelenebb felekezeti uszító és sok-sok gyilkosság értelmi szerzője. Vezére volt annak a hordának, amelyik végigpusztított Magyarországon, halomra ölve az ártatlan szegény munkásembereket és zsidókat.” Bűnöm az volt, hogy hitvalló katolikus és magyar hazafi voltam. Emléktáblám, melyen mint a világhódító kereszténység apostola jelenek meg, a Horánszky utcai Párbeszéd Házának (Bangha-ház) falán látható. Hosszú évtizedeket töltöttem itt, a harmadik emeleti szerkesztőségi szobákban, ahol ma a jezsuita jelöltek laknak. Ja, és egy ideig P. Vácz Jenőnek voltam novíciusmestere.

7. 1972-ben születem. Esztergomban nőttem fel, majd a Műszaki Egyetemen tanultam, és 1990-ben villamosmérnök lett belőlem. Elkezdtem a doktorimat, amikor hosszas vívódás után végre igent mondtam az Úr hívására. Először egyházmegyés szeminarista lettem, majd jezsuita szerzetes. Teológiát tanultam Esztergomban, Budapesten, Rómában majd Torontóban. 2007 júniusa óta hivatásgondozás a feladatom. 2008 júniusában szenteltek pappá a budapesti Jézus Szíve Templomban. A Szent Ignác Szakkollégium lelkésze (is) vagyok. Hivatásomnak érzem, hogy abban segítsek, hogy a fiatalok meg tudják hallani az Úr hívását.

8. 1904-ben születtem Kerkaújfalun. A 30-as években Szegeden indítottam el a KALOT-mozgalmat, amelyet 1947-ben föloszlattak. 1957-ben szabadultam a börtönből, majd 1957 után a MAHART dunaharaszti üzemében, majd a püspökszentlászlói szociális otthonban dolgoztam.

9. Önéletrajzi vallomásom: “Nem is olyan rossz foglalkozás a papság”. 1944-ben léptem be a Jézus Társaságába, mert “imponált nekem, hogy náluk, a budapestiJézus Szíve-templomban a mise alatt nem szedtek adományt, nem zavarták meg az áhítatot”. 1956-tól 1993-ig a tokiói Sophia Egyetem Hittudományi karának voltam professzora. A Távlatok jezsuita folyóirat főmunkatársa, a Szív jezsuita lelkiségi folyóirat munkatársa vagyok.

10. Pécsen, a jezsuiták Pius gimnáziumában végeztem középiskolai tanulmányaimat. 1942-ben beléptem a jezsuita rendbe, és 1951-ben szenteltek pappá. 1961-ben neveztek ki tanárnak a Leuveni Katolikus Egyetem Alkalmazott Közgazdaságtudományi Karán, ahol 1983-ig tanítottam. I. Balduin belga királyLipótrenddel és bárói címmel tüntetett ki. Létrehoztam a Segély a Magyar Ifjúságnakkaritatív szervezetet, amely 2005-ig több millió belga frank anyagi segítséget nyújtott tehetséges magyar fiataloknak Belgiumban és Magyarországon egyaránt. 1983-as nyugdíjaztak, utána még hosszú ideig a Közép-Európai Kutató Intézetnek voltam vezetője, ill. 1998-ig a Collegium Hungaricum igazgatója.

11. 1907. november 24-én születtem Kalocsán. Érettségi után 1925-ben beléptem a Jézus Társaságába. A próbaidők és a bölcseleti tanulmányok után az innsbrucki egyetemen tanultam és teológiából doktoráltam. 1938-tól a szegedi főiskolán voltam tanár, közben a római Gergely Egyetemen bölcseleti doktorátust, a Pápai Bibliai Intézetben pedig tudományos fokozatot szereztem. Dobogókőn lelkigyakorlatos házat neveztek el rólam. Börtönből való Szabadulásom után a Magyar Államvasutak Osztószertárában dolgoztam és innen mentem nyugdíjba 1970-ben.

12. Munkácson születtem. Édesanyám mellett szívtam magamba Isten és embertársam szeretetét és a női lelkek iránti fogékonyságot. Sok alkalmam volt csodálni a természet szépségét, amely előkészített arra, hogy a Szent Ignác-féle imamódnak mesterévé és így egykor igazi lelki vezetővé válhassak. Akik ismertek kitűnő szónoknak, csodálatosan jó nevelőnek és csapnivaló tanárnak tartottak. Szívügyemmé vált egy ‘apostolnőképző’ intézmény és így jött létre 1921-ben a Jézus Szíve Népleányai Társasága, amely eszméim gyakorlatban való megvalósulását jelentette Jézus szíve megdicsőítésére és szeretett népem javára.

13. Szülővárosom Pécs. Már gimnazistaként apostolkodtam és és igyekeztem minél több diáktársamat beszervezni a helyi Rózsafüzér Társulatba. A zene és a könyvek szeretete egész életemben elkísért. Szerettem az ifjúság között tevékenykedni, segítettem a KALOT mozgalmat és kerestem a világi papokkal a kapcsolatot. Életem egyik legboldogabb pillanata volt, amikor kineveztek a Szív újság főszerkesztőjévé.

14. Felvidék a szülőföldem. Szüleim nagyon szerettek, de édesapámtól inkább féltem és amúgy is zárkózott természetem még inkább becsukódott. Tanárként éltem, elmélyülten és lelkiismeretesen készültem az óráimra, mégis állandó küszködés jellemezte előadásaimat. Lelki gyermekeimmel igyekeztem minél lelkiismeretesebben foglalkozni, minden érdekelt velük kapcsolatban. Gondjaikat egészen a magaménak éreztem, velük szenvedtem. A történelem mindig érdekelt, szívesen folytattam történelmi gyűjtőmunkákat a rend magyarországi történetéről. Bármilyen szenvedés ért-kézirataim megsemmisítése, segédmunkás életem- szótlanul elviseltem.

15. Testvérként a kertészetben dolgoztam, majd amikor 1950 nyarán elhurcoltak Máriapócsra, megszöktem és különböző vállalatoknál dolgoztam gépkocsivezetőként, majd a rendben folytattam tovább ezt a szolgálatot. Jelenleg portásként dolgozom a rendházban. Idén ünnepeltem a 96. születésnapomat.

16. Nem éltem sokat, de az életem tele volt szeretettel az isten és embertársaim iránt. A szeretet alapja a szenvedés volt, amely egész életemben elkisért. Már fiatal gimnazistaként együtt dolgoztam a munkásokkal, hogy legyen pénzem a tanulmányaimra. Jezsuita novíciusként megbetegedtem, és onnantól kezdve a tüdőszanatórium állandó vendége voltam. Amíg tudtam, állandóan segítettem, virrasztottam a haldoklókkal és vágyódtam az égi haza után. Betegségem miatt elbocsájtottak a Társaságból, de életem utolsó hónapjaiban visszavettek és letehettem az örökfogadalmat. Egyedüli jó számomra az Isten akarata. És nincsen másban dicsekednünk, csak a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében.

17. Munkáspap szerettem volna lenni tinédzserként. Fontosnak tartom a legmélyebb vágyakat. Évtizedeken keresztül Japánban voltam misszionárius, a rendszerváltás után Erdélyben voltam a szeminárium spirituálisa. Szabadon, örömmel és szeretettel élek, imádkozom és dolgozom.

18. Berlinben születtem, az NDK külkereskedelmi rendszeréről írtam a diplomamunkámat. Kozmetikai és optikai multiknál voltam évekig topmenedzser. Rómában végeztem a kommunikáció szakot, dolgoztam a vatikáni rádió magyar részlegénél. Ötvenévesen szenteltek pappá. Főiskolán, egyetemen tanítok, rendszeres médiaszereplésben sem vagyok rutintalan.

19. Budapesten születtem, a kegyesrendi atyák kísértek el az érettségiig. Villamosmérnökként diplomáztam. Jean Vanier-féle Bárka közösségben fogyatékos gyerekekkel foglalkoztam. A jezsuita rendben novíciusmester és tartományfőnök is voltam. Lelkiségi teológiából szereztem licenciátust Cambridge-ben.

20. Krisztusi korban léptem be Jézus Társaságába, de előtte disszidáltam Magyarországról. Torontóban voltam novícius, de szolgáltam az USA-ban is. Lelkivezetéssel és hivatásgondozással is foglalkozom. Jezsuita szerzetes testvéri hivatásomat nagy lendülettel élem. Feliratos fehér kereszt viselek.