Loszity minden kedves polgárának!

Életem legelső cserkésztáboráról nem sokat írtam a honlapomon, pedig a nyár legfontosabb programjai közé tartozott. Akkor meg?

Akkor meg az a helyzet, hogy nincs mit írnom. Nem történt semmi. Pár napig itthon voltam; itthon éreztem magamat köztetek. Ennyi. Ez pedig nagyon sok.
A Regnum Marianum közösségben nőttem fel. Ott vagyok otthon. És most köztetek itthon lehettem. No nem az egyenruha miatt, mert az nálunk nincs. Nem az alaki miatt, mert azt sem ismerjük. Nem a rengeteg építkezés miatt, mert szinte csak egy WC-t szoktunk ásni. Nem a számháború miatt, mert mi nem ilyen batár nagy számokkal játszunk. Akkor meg?
Akkor meg miattatok. A Hód őrs, a Fű őrs, a Musztáng őrs, a Dodó őrs, a Katica őrs valamint a Törzs és a konyha minden egyes tagja miatt. Mert lehetett veletek játszani, imádkozni, nevetni, sírni, fázni, szúnyogokat csapkodni, komolyan beszélgetni, gödröt ásni, énekelni, furulyázni, enni és inni. Mindent akkor, amikor az ideje volt. Ti tettétek nekem ezt a tábor otthonossá.
Az otthonáról meg mit írhat az ember? Szép volt. Jó volt. Köszönöm. Ennyi.

Én most két évre elvonulok. De előbb utóbb visszajövök és akkor keresni foglak titeket. Addig pedig, ahogy tifelétek mondják: Jó munkát!

Wuvu Vuwu,
a már nem is depressziós kis
indián