Egy zarándoklat, egy mindent átfogó játék, és rengeteg fénykép.

„Hagyd el a turisták tömegeit, és keress egy eldugottabb templomot valamelyik csöndesebb utcában!” – olvasták fel a feladatlapot a Kolosszeum előtt. Egy pillanatra értetlenkedtünk, hogy ez hogyan fog beleférni a sűrű programba, de aztán feleszméltünk, hogy mi nem turisták vagyunk, hanem zarándokok.
Volt amelyik csapat egyel későbbi busszal jött utánunk, hiszen egy buszra nem úgysem fértünk volna fel. Míg vártak, benéztek egy templomba. Egy harmadik csapat közben egy másik feladatot teljesített: megszólítottak egy kéregetőt és beszélgettek vele. A koldusmaffiáig nem jutottak, de így is elfogadhatóan teljesítették a feladatot.

Szent Ignác nyomában zarándokoltunk jezsuiták vezetésével mintegy ötvenen fiatalok. Benne voltam a szervezésbe is. Sokáig problémám volt, hogy mitől is vagyunk mi zarándokok nem pedig turisták. Mi különbözteti meg a kettőt? Aztán az egész hetet felölelő játék sok mindent megmagyarázott. Isten keresés a tömegben, kilépés a megszokottból, találkozás más kultúrával/emberekkel/hittel, beszélgetés koldussal, Szent Ignác szobája, mezítláb séta az ősi római úton, az események Istenre bízása, stb. stb. Játékban, beszélgetésekben, látottakban mindig Szent Ignác nyomán Isten felé igyekeztünk. Jutottunk, ahova jutottunk. Megérte.

Készítettem rengeteg fényképet is, de inkább az emberekről. (A látványosságokat úgyis mindenki lefényképezni.) A fényképekből pedig egy kis emlékeztető videót magunknak. Íme:

[flickr-photo:id=3917091611,size=-]