„Róma” témában:

Tíz éve, hogy elhagytam Rómát. Tíz éve, hogy egy kápolnában kimondtam, ami már rég evidens volt. Tíz éve, hogy a végtelen boldogságom mellett megismerkedtem a jezsuita rendem sötét árnyaival is.
Az elmúlt tíz évbe, csak rövid pillanatokra térhettem vissza oda, ahol annyi minden született. Akit a Seminario Romanoban szentelnek az örökké a szeminárium tagja marad: küldik a híreket, hívják az ünnepekre, számon tartják az évfordulóikat. Engem nem szenteltek. Énrám az intézmény nem emlékszik.

Testvérek, jó estét!

Tudjátok, a Konklávénak az volt a feladata, hogy püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, bíboros testvéreim jóformán a világ végére mentek el érte… hát, most itt vagyunk…

Szent Ignác visszament az olajfák hegyére, mert nem emlékezett pontosan arra, hogy Krisztus urunk hogyan tarthatta a lábát.
Nekem nem fontosak ennyire a helyek. Hitemnek nincs ennyire szüksége a fizikai érintésre. Nem vágyom Jeruzsálembe, és nem hatódok meg Szent Péter sírjánál.
Épp ezért volt furcsa. Épp ezért lett fontos.

Egy zarándoklat, egy mindent átfogó játék, és rengeteg fénykép.

Nem szoktam meg, hogy kérés nélkül is segítséget kapjak. Különösen is meglepődtem mikor a Magyarországból Olaszországba közlekedő vonat román kísérője angolul próbál nekem segíteni. Pedig nem is kérdeztem semmit.

Fájt a szívem Rómában. Nem az elmaradt szentelésem miatt, hanem az otthagyott banda miatt.

Te is el akarsz hagyni engem? - szólt Jézus hangja a szeminárium kápolnájában. A leendő diakónusok a kereszttel néztek szembe. Nem mondta senki, hogy könnyű lesz majd diakónusnak. Nem biztatták őket, hogy „meg tudjátok csinálni”. Jézus is belehalt az önátadásba.

Akármennyire is várom már az ismeretlen következő évet, amikor is új utakon próbálom követni ugyan azt az Istent, azért kicsit nehéz itthagyni Rómát. Az olaszok rémesen tudnak idegesíteni. Különösen mikor én is fáradt vagyok és folyton tanulnom kéne. Elküldtem őket már ide-oda; „a quel paese”. Azért mégis csak három évig együtt voltunk.

Közeleg az vizsgaidőszak vége. A szeminárium már véget ért. Volt itt minden az elmúlt két hétben.

Véget ért a szünet. Ma, január 7-én visszatértem Rómába. Folytatódik az év.

Úgy 16 napot voltam otthon. Örülök, hogy otthon lehettem, hogy járhattam a Mátrában és a Budai-hegységben. Jó volt otthon lenni. Otthon a Kápolnában, a plébániámon, az ifi misén, Esztergomban. Volt, hogy az egész Elek család is együtt volt. (Papám ennek örömére felhúzta a zászlót a kertben.) Úgy örülök, hogy sokakkal sikerült találkoznom, beszélgetnem. Annyira jó volt az egész!!

Megjöttem hát Rómába. Elkezdődött ez az év is. Az ötödik.

Örültem is, meg nem is. Kicsit vártam is már. Újra együtt lenni a bolond olaszokkal. rühügni velük a hülyeségeiken. No meg már kiváncsi voltam kikkel leszek egy csoportban, hol lesz a szobám, kivel mi történt a nyáron.

A Pontificio Seminario Romano Maggiore bemutatja:

Kedves Mindenki!

Kedves Mindenki!