„szeminárium” témában:

2009. június 13-án, szombaton, dr. Erdő Péter bíboros prímás érsek úr felszenteli Kelemen Imrét, Lukács Józsefet és Paduraru Iuliánt az esztergomi bazilikában. A szentelésen így mutatták be önmagukat a szentelendők:

Fiatalok gyalogolnak Esztergom felé az éjszakában. Közben a szentelendők kitakarítják a szobájukat és imádkoznak egyet közösen. Holnap papszentelés.

Fájt a szívem Rómában. Nem az elmaradt szentelésem miatt, hanem az otthagyott banda miatt.

Te is el akarsz hagyni engem? - szólt Jézus hangja a szeminárium kápolnájában. A leendő diakónusok a kereszttel néztek szembe. Nem mondta senki, hogy könnyű lesz majd diakónusnak. Nem biztatták őket, hogy „meg tudjátok csinálni”. Jézus is belehalt az önátadásba.

Örömmel jelentem, hogy öt perce letettem az utolsó vizsgámat. Így már csak némi papírmunka és várakozás választ el a diplomától. Diplomás "komoly" ember lettem. (Hűha)

Akármennyire is várom már az ismeretlen következő évet, amikor is új utakon próbálom követni ugyan azt az Istent, azért kicsit nehéz itthagyni Rómát. Az olaszok rémesen tudnak idegesíteni. Különösen mikor én is fáradt vagyok és folyton tanulnom kéne. Elküldtem őket már ide-oda; „a quel paese”. Azért mégis csak három évig együtt voltunk.

Közeleg az vizsgaidőszak vége. A szeminárium már véget ért. Volt itt minden az elmúlt két hétben.

Mindenféle apróság történik errefelé. Ezeket most, mindenféle sorrendiség nélkül, egymást követve ide leírom, hogy ti is láthassátok. De jó.

Hogy vagyok? Hát rosszul. Ki vagyok.

Többek kérdezték és talán mégtöbbek kíváncsiak arra, hogy mi fog velem történni az elkövetkező időkben. Íme.

Minden Ádámmal és Évával kezdődött, de hogy ne kelljen annyit, írni inkább csak két évig megyek vissza az időben. Megpróbálom viszonylag részletesen elmesélni, hogy hogyan jutottam idáig. Legalábbis azt, hogy most hogyan látom. Várhatóan az évek során sok minden fog még tisztulni, tisztázódni. Hangsúlyok erre-arra eltolódhatnak. Naplómban visszalapozva így látom a történteket:

Az elmúlt héten a zenei életem megugrott. Sajnos errefelé nem sok van belőle, így minden változásnak örülünk.

A héten minden délutánomat a Paenitentiaria Apostolica-n töltöttem. Ott tartottak egy kurzus a lelki életről, gyónásról, belső fórumról. A téma igen fontos és érdekes. A kurzus kevésbé volt meggyőző.

Ez a hét keménynek ígérkezik. Hiába szedte össze sok-sok jókedvet a hegyen, nem mehetek a kórházba szétosztani. Szentszéki Kancelláriára kell mennünk minden délután. Ott egy speciális kurzus tartanak a belső fórumról.
Sok száz hallgató egy hatalmas, zsúfolt, sötét teremben. Elöl a nagyon nagy és okos emberek a gyónásról szóló kánonjogi paragrafusokat sorolják. A héten minden nap 4-től fél 7-ig ott leszünk (mi ötödévesek). Természetesen reggel iskola van, este hétkor szentségimádás, este normális esti program. Jaj.

Egy szinte átlagos péntekemen beszámolója következik. Hideg vízzel, keresztúttal, böjttel, misszionáriussal és János pápára morgó karmesterrel.

De Uram, ezt ígérted nekünk, amikor otthagytuk a hálóinkat? Hol marad a te dicsőséged? Hol vannak a megtérők tömegei? Hol vannak az ifjúsági csoportok? A közösség segítsége, a követésed öröme, az imádság íze hol marad?
Ezért követtünk Téged éveken át?

Ma Signore, questo tu ci hai promesso, quando abbiamo lasciato le nostre reti? Dove è la tua gloria? La folla dei convertiti dove è? I ragazzi della cresima dove sono? L’aiuto della comunità, la gioia della sequela, il gusto della preghiera dove sono?
Per questo abbiamo fatto questi anni con Te?

A dolog egyszerű: alvás nélkül se tanulni, se imádkozni nem lehet.

Hétfő este sikerült a szentségimádás alatt térdelve elaludnom. No, ez már nem jó így, mondtam és inkább kimenekültem a kápolnából. Kedden aztán összeszedtem magamat és átaludtam a délelőttöt és a délutánt is. Már is minden rendben. Este mindjárt jobban lehetett beszélgetni az Úrral.

A hétvégén minden csoport elment „kirándulni”. (Az elöljárók is.) Mi Milánóba repültünk. Egy hűvös hétvégét töltöttünk az észak-olasz, már-már nem is olasz nagyvárosban.
A vizsgaidőszak pénteken véget ért. Nekem már egy héttel korábban. A második félév most hétfőn kezdődött. A kettő között minden csoportnak el kellett menni valahová. Megtámogattak minket fejenként 80 euróval. Voltak, akik Szicíliába repültek, mások lekocsikáztak az olasz csizma sarkáig. Mások inkább Firenzét nézték meg. Az elöljárók Velencét nézték meg. Mi pedig elrepültünk Milánóba.

Tegnap ketten hagyták itt a szemináriumot. Tavaly júniustól máig vagy 15-en mentek el. Több mint 10%. Egy-egy évfolyamban legalább 40%-os a lemorzsolódás a szemináriumi hat év alatt. Baj ez, vagy ennek így kell lennie?

A Fiducia kissé sűrűre sikerült hétvégéje óta nem írtam semmit. Szinte nyugodt volt ez a két hét, de nem mondhatom, hogy nem történt semmi.

Az egész szombat egyetlen ünnep volt. Mosogathattunk egész nap.

L’Osservatore Romano-nak “Il coraggio e la gioia di servire la veritá” című cikke 2008. február 2-án. Szabad, kissé igénytelen, néhol magyartalan fordítás tőlem.

Róma püspöke a szemináriumában
[…]A Pontificio Seminario Romano Maggiore-ban [magyarul: Pápai Római Nagyszeminárium] tett látogatás végén a Pápa ezt a beszédet rögtönözte:

Minden bizonnyal az év legnehezebb hetébe kezdtünk bele. Ráadásul a hétvége már jól megalapozota a káoszt. Szombaton diakónuszentelés volt minálunk. Vasárnap Clericus Cup. Közben már pénteken megkezdődött a Fiducia kilencede. Pénteken jön vecsernyére a pápa. Szombatra meghívtuk mind az 1050 exalunnónkat. Egyébként pedig vizsgaidőszak van.

Véget ért a szünet. Ma, január 7-én visszatértem Rómába. Folytatódik az év.

Úgy 16 napot voltam otthon. Örülök, hogy otthon lehettem, hogy járhattam a Mátrában és a Budai-hegységben. Jó volt otthon lenni. Otthon a Kápolnában, a plébániámon, az ifi misén, Esztergomban. Volt, hogy az egész Elek család is együtt volt. (Papám ennek örömére felhúzta a zászlót a kertben.) Úgy örülök, hogy sokakkal sikerült találkoznom, beszélgetnem. Annyira jó volt az egész!!

Már tavaly el kellet kezdenem lefényképezni minden értéket a sekrestyénkben. Leltárt szeretnének készíteni. Tavaly kivégeztem a kelyheket. Az elmúlt héten következtek a szentségtartók és gyertyatartók. Ugyan kötelezően elvégzendő feladat, de kivételesen tetszik, hiszen nem egy esemény dokumentálásáról van szó, hanem össze-vissza csillogó-villogó tárgyakról. Kihívás őket szépen lefényképezni. Bár a többieknek teljesen mindegy, hogy milyen lesz a kép. Én szeretem, ha az amit csinálok az jó.

http://www.seminarioromano.it
A várva várt pillanat. Még kicsit döcög, de sok-sok küzdelem után végre elérhető a Pápai Római Nagyszeminárium (Pontificio Seminario Romano Maggiore), vagyis a szemináriumom új honlapja!!
Volt vele némi küzdelem. Nem csak a számítógépeket kellett leküzdeni, hanem az elöljáróinkkal is sokat kellett egyeztetni. Mégsem mindegy, hogy a pápai szeminárium honlapjár mi kerül ki. Ma ebéd után újra végig bogarászta a rektorunk az egész honlapot és végül rábólintott. (Bár vannak még hibái és hiányosságai.)
A szívem nagyon újjong.

Több heti sztrájk után a szeminárium vett végre egy fényképezőgépet. Tudom, hogy lehet üdvözülni nagy digitális fényképezőgépek nélkül is. Ettől még nekem fontos a fényképezés.

Szombaton nagy ünnep volt itt a szemináriumban. 18 hatodéves kispapot diakónussá szentelt Ruini bíboros a lateráni bazilikában. Én - mint mindig - fényképeztem.

Az évfolyam kirándulás nem lelkigyakorlat, nem zarándoklat, nem turistáskodás. Mondta az elöljárónk. Hát akkor mi? Közös együtt lét.
Minden évben minden szentek ünnepén minden évfolyam együtt tölt egy napot. Ki itt, ki ott. Minden november elsején esik az eső.

No, írok valami szépet is. Nem régen másztam ki egy remek medencéből, valamint pénteken a szemináriumban az újakat bemutató showműsor volt. Haladjunk visszafele. :)

Mint már említettem, ötödéves lettem. A hatéves képzés ötödik évét taposom. Furcsa, nagyon furcsa. Egyrészt mert nagyon gyorsan telt el ez az öt év (legalábbis visszafele nézve).

Ma (kedden) délután mindenki megkapta a maga küldetését. Minden szerda délután és vasárnap este pasztorális gyakorlatra megyünk. Általában 2-en mennek egy-egy plébániára. Egész évben ugyan arra. Ötödévben plébániák helyett egyéb szeretetszolgálatot végzünk. Van aki börtönbe megy, van aki különféle kórházakban, van aki leányanyákkal foglalkozik vagy AIDS-es csoportot vezet.

Nem volt még 24 órája, hogy a gépem leszállt Rómában. Már beköltöztem az új szobámban, de még nem éreztem magam otthon, hiszen a nyolc láda kibontva széttúrva ott hevert a szoba közepén. Még nem húztam fel az ágyam, még nem kerestem elő a pizsamám. Úgy aludtam el, ahogy ért az éjfél. Reggel álmosan kászálódtam ki az ágyból. Nem túl jó kezdet. valahogy rendbe szedtem magam és rohantam a misére, hogy el ne késsem.

Megjöttem hát Rómába. Elkezdődött ez az év is. Az ötödik.

Örültem is, meg nem is. Kicsit vártam is már. Újra együtt lenni a bolond olaszokkal. rühügni velük a hülyeségeiken. No meg már kiváncsi voltam kikkel leszek egy csoportban, hol lesz a szobám, kivel mi történt a nyáron.

A Pontificio Seminario Romano Maggiore bemutatja:

Kedves Mindenki!

Kedves Mindenki!

Kedves Mindenki!

Év elején, a nagy érdeklődésre tekintettel elhatároztam, hogy havonta írok Életjelet. Az első három még időben megjelent. A karácsony előtti szám sajnos kimaradt. Így alig 2 hónapról kellene beszámolnom nektek. Azt sem tudom, hol és merre kezdjem.

Kedves Remete!

Kedves Mindenki!

Lassan egy hónapja nem írtam. Mit is írják? Nem volt egy egyszerû hónap. Egész kis listát írtam, hogy miről kéne beszámolnom:

Kedves Mindenki!

Kedves Mindenki!

Kedves Mindenki!

„Felkeltett a reggel, te még aludtál”… No igen. Sokat nem aludtunk mert reggel lett. (Milyen meglepő mi?) A reggeli elmélkedésükre nem mentük be a kápolnájukba, mert lengyelül még nem tudunk. A reggeli szentmise csak a mi kedvünkért latinul folyt. Így egész jól értettük. Utána remek reggeli. Most ott volt az egész ház. Reggeli után teaklub.

Hajnali ötkor felkeltünk. Gyorsan kimásztunk a hálózsákból. Új nap, új lelkesedés, új lendület. Hamar megtört. Olyan volt az idő mint amikor lefeküdtünk: sűrű nyálkás köd volt. A napnak sem volt kedve egyelőre fel kelni.

Hirtelen jött az ötlet: látogassuk meg ismerőseinket Sandomierzben. 2004.10.19-22.