Többek kérdezték és talán mégtöbbek kíváncsiak arra, hogy mi fog velem történni az elkövetkező időkben. Íme.

 
Ahhoz, hogy jezsuita lehessek nem elég, hogy én tisztán érzem Isten hívását és útmutatását. Kell az is, hogy fölvegyenek a jezsuiták.
 
Először is szeretném befejezni tisztességgel ezt az évet. Hiszen már csak hat vizsgám van és befejezem a teológiai alapképzést. Aztán itt hagyom Rómát.
 
A felvétel során nyolc napos, ignáci lelkigyakorlatot szoktak végezni a jelentkezők. Ha minden jól megy, akkor július második hetében el tudok vonulni Dobogókőre egy ilyen lelkigyakorlatra. Ez igen jót tehet az Istennel való kapcsolatomnak, barátságomnak és a meghozott döntésemet is megerősítheti. (Vagy éppen megmutathatja, hogy mekkorát tévedtem. Ugyan erre nem nagyon számítok. ;) ).
A lelkigyakorlat után kezdődhet meg a tényleges felvételi eljárás. Ebbe tartozik egy orvosi vizsgálat, egy pszichológiai vizsgálat. Majd négy úgynevezett „examinátorral” való beszélgetés.
 
Amennyiben (!) ez kedvező módon alakul, felvesznek jelöltnek. Elkezdődhet a hosszú út a jezsuitává válás felé. A rendes eljárás egy év ismerkedéssel kezdődik. Majd, ha már ismerjük egymást, jöhet a két év noviciátus. Ennek a lényege megismerni és begyakorolni a jezsuita életet. Középpontjában a nagy harmincnapos szent ignáci lelkigyakorlat áll. Jelenleg nincs Magyarországon noviciátus, így könnyen meglehet, hogy – ha odáig eljutok – kiküldenek Olaszországba.
A noviciátus rendesen a három fogadalom letételével végződik (szegénység, engedelmesség, tisztaság). A negyedik fogadalomra, mely a jezsuiták sajátja, másik kilenc-tíz évet kell készülni.
Ezek után jönnek mindenféle évek. Pár év tanulás, pár év „munka” vagy „gyakorlat”. Aztán megint tanulás. Stb. Közben valamikor lesz egy diakónusszentelésem is, és talán majd – ha az Úr is úgy akarja – pappá szentelnek. A szentelésre még legalább öt évet kell várnom.
 
De ennyire ne mennyünk előre, hiszen még fel sem vettek. Ráadásul amit fent leírtam az a rendes képzési menetet jelenti. Viszont előszeretettel szablyák személyre a képzést. Ez véletlenül sem jelenti azt, hogy hamarabb szentelnének, de azt hogy a képzésem – mivel a teológiai alapképzést ez évben remélem befejezem – sokféle módon alakulhat még.
 
Ahogy az Úr jónak látja. Állok elébe. :)