Két hete érkeztem Bostonba. A csomagom két nappal később. A lelkem még úton van.

Itt minden más és idegen. Idegen a felhúzható ablak, a bejárati ajtó. Más az oktatási rendszer, a tanórák stílusa. Különbözik a szentmisék dallamvilága, de még a jezsuita eljárásmód is.

Itt minden más. Hogy ne kelljen mégse félnünk, mindent elmagyaráztak, megmutattak és leírtak. Az ejárásmódunkat, a szentmisék helyi rendjét. A kötelező kredit számot, az Eagle Card használatát. A szárítógépet, de még a beágyazást is.

Itt minden. Kajakoztam az öbölben, sőt csinos fa hajóval vitorláztam is. Nem győztem választani a felvehető tárgyak közül és a tanulmányi tanácsadót tényleg érdekelte, hogy mi érdekel engem. A templomban Isten felé segített a szaxofon, a jezsuita közösségi vacsorákon pedig felszabadultan beszélgettünk éjfélig. Vagy csak kilencig, ha én inkább…

Itt. Van, hogy egészen elfeljtem, hogy idegenben vagyok. Mikor könnyű bor mellett beszélgetünk a teraszon. Nem nagy dolgokról, nem fontosakról, csak olyan igaziakról. Mikor tea mellett lapozom a reggeli újságot. Jó fekete reggeli tea mellett. Mikor a Christwalk-ot olvasom.

. És Istennel szunyókálok a hintafotelben.