Fülöp-szigetek: Jeepney és tricikli

Otthonról nézve Manilában vagyok, de egyébként Manila város innen bő másfél óra. Ez Quenzon City, Metro Manila tizenhat egybeépült városa körül az egyik. Metro Manila területe alig 20%-al nagyobb mint Budapesté. Viszont 14 millióan lakják. És ez a 14 millió ember folyton megpróbál eljutni egyik helyről a másikra. Hát nem mindig sikerrel. Én is megpróbáltam.

A jezsuita közösségünk az Ateneo University of Manila területén belül van, csendes zöld sziget ez, akkor mint a Városliget. Azért itt is megfordul naponta több mint 11 ezer diák, és még megannyi tanár és professzor és személyzet. Szóval még a kampuszon belül is dugóba lehet keveredni, nem hiába van az egyetemi golfkocsiknak külön járdájuk több helyen. Szóval elképzelhetetlenül sok ember van mindenütt, és első látásra teljesen vállalhatatlan őrült forgalom van, ahol senki semmilyen szabályt és sávot nem tart be. Az utak tele mindenféle furcsasággal: színes, átépített egykor amerikai terepjáróktól a házi barkács oldalkocsis motorokon át, a puttonyos csapatszállítókig. Emberek leintik ezeket, utánuk kiabálnak, és ki érti hogy mi ezek menetrendje, hogyan kell rá jegyet venni, egyáltalán melyik hova megy.

Kalandozásaim során már kipróbáltam ezt-azt, olykor el is tévedtem. Szép lassan elkezdtem viszont megérteni a látszólagos káosz belső dinamikáját és szabályrendszerét. Egyáltalán nem értem még mindent, de olyan ez mint mikor a hangyabolyhoz közelhajolva, kellően sokáig nézve a jövés-menést el kezd kirajzolódni egy a maga nemében optimalizált rendszer.

No lássuk eddigi kalandos járműveimet.

Grab - a helyi Uber

Előre figyelmeztettek, hogy a reptéren ne közönséges taxit intsek le, mert ugyanúgy mint minden nagyvárosban, könnyen lehúzás lehet belőle. Inkáb töltsem le a Grab alkalmazást és azzal rendeljek sofőrt. Jött is rögtön a külön kijelölt Grab felvevő pontra a sofőr, pont úgy ahogy elvárnád. Térképen megjelölöd, hogy hova mész, megadja az árat és érkezik a rendszám és a fuvar. Sima ügy. Márha a keresője könnyen megtalálná a Loyola House of Studies-t. Jó, hát az is segített volna, ha tudom, hogy Manila nem csupán egy város … Lényeg hogy közel egy órát kocsikáztunk az éjszakában és szerencsére a kampusz bejáratánál sem kellett sokat magyarázni a biztonsági őrnek, így éfjél után valamennyivel megérkeztem. De ez az egyik legdrágább utazási forma. Szörnyűlködtek is: 3600 forint volt a reptéri transzfer.

LRT/MRT - magasságos metró

Van ilyen metró szerű is a városban, ami legtöbbször megemelve az utcák fölött közlekedik, de minálunk épp földalatt robog. Vagy inkább kocog. Három vonal egy ekkora városnak nem sok. De legalább könnyen érthető, hogy mi ez. Irány szerint lemész az aluljáróba, megveszed a jegyet és hajrá. Van sok jegykiadó automata is, de hát a legújabb fémpénzüket és papírpénzüket pont nem fogadja el a gép. Így maradtam az emberi kapcsolatoknál. Persze, ha rendszeresen mennék, akkor van bérlet, digitális jegy, applikáció. Sőt már a közvetlen bankkártyás fizetés is megy, amit még csak most kezdünk el Budapesten használni. A belvárosba bejutni volt vagy 125 forint, bár át kellett szállnom és ott is elkértek egy százast. Tényleg ennyi.

Jól kijelölik, hogy hol lesznek az ajtók, és hogy adjunk utat a leszállóknak. Bár nem szoktunk. És a peron elején egy úszómesteri magasított széken hangosító bömbivel ül egy biztonsági ember is, hogy segítse a fel- és a leszállást. És figyelmeztessen minket, hogy az első vagon csak a nőké. És amúgy is átadjuk a helyünk az időseknek. Szóval még sosem ültem a metrón, de pár összeizzadást megéltem az érzetre fagyásig hűtött kocsikba. Ja, enni ne merészelj az állomásokon se. Pad meg nincs, amin ülve várakoznál.

Városi busz

Vannak ám a városon belüli buszok is. Naná. Mondta az internet. És a Google térképen tényleg vannak jelölök arról, hogy buszmegállónak kell itt-ott lenni. Az okos AI kibökte, hogy a 18-as vonal az pont jó nekem. Csak várjam meg, szálljak fel, és mondogassam, hogy mi a célom. Elég az angolul. EDSA North. Szerinted megértették a kiejtésem?

Szóval kimentem a térképen jelzett helyre. Szörnyű dugó. Mint mindig. Valami tábla tényleg volt, hogy ennek a helynek köze van a tömegközlekedéshez, de sehova nem volt odaírva, hogy melyik busz jár erre, és hogy mikor. Hát vártam a 18-asra. És egyszer csak három sávval beljebb tényleg ott volt egy kisebb busz amit tíz éve leselejteztek már Miskolcon. Ablakában egy papírlap, hogy 18. Tehát a 18-as. Az ajtaja már nyitva volt és a jegykezelő kiabálta, hogy menjünk menjünk. Máskor kifejezetten a célt is kiabálta. Én bátrabb voltam a többieknél és tényleg odamentem a kocsik között, felpattantam és … Hát volt üres hely, mutogatták hogy üljek le. Aztán majd amikor két megálló között éppen nyugalmasabb a dugóban ácsorgás, akkor odajött és mondtam a célt, mondtam az összeget, és máris 90 forintról nyugta volt a kezemben (több darabból) és lassan, nem elhanyogalható rövid tülkölés közepette, mentünk a cél felé. Amikor meg már úgy tűnt, hogy ott vagyok, akkor nem csak a Google térkép, de a jegykezelő is mutogatott hogy itt szálljak le. Legyek bárhol is. Úgy nagyjából egy megálló környékén. De legalább a buszon is dübörgött a légkondi.

Jeepney

No ehhez már bátorság kellett. Azt mondják, hogy ezek 40-es évekből maradt amerikai katonai terepjárók. Átalakítva. Talán már semmilyük nincs ami abból az időből származik. Meg tetejük lett. Meg sokkal hosszabbak. Mindenestre nagyon jellegzetesek. Messziről hallani a motorjukat is, és színesek, és árad rólunk, hogy Jézus szeret. Mármint szépen rájuk van festve. Hátul lehet beszállni és fejet lehajtva a két oldali hosszú padra valahova leülni. Volt, hogy 21-en ültünk hátul. Olyan mintha bárhol le lehetne inteni, majd vinne egy darabig, és egyszer csak kiugrasz belőle amikor jónak látod. Persze, hogy kell érte fizetni. Amikor már benne ülsz, akkor szépen előre adod a lóvét a sofőr felé, és reméled megérkezik. Tiszta káosz. Illetve annak tűnik.

A Jeepney-k többsége útvonal szerint jár. Ha megállói nincsenek is, de útvonala van. Ami ki is van írva a szélvédőre, amit még cserél is olykor a sofőr, hogy jobban értsed, és a jármú oldalára is fel vannak írva a főbb utcák és terek: Pesterzsébet az Üllői úton keresztül. Vagy méginkább: Gellért tér és Pázmány. A többit találd ki. No meg egyáltalán találd meg elég gyorsan a sok Szűz Mária és más feliratok között. Szerencsére itt is működik az, hogy kiabálod a célt: “Cubao, Cubao” és ha nem rázzák a fejüket, akkor fel kell pattani. No nem akárhol, van azért szabálya, hogy pont elágazásban kevésbé áll meg, és mennyivel előbb érdemes a leszállási szándékodat jelezni. Ez utóbbihoz még nem értek, pedig van amelyiken még csengő is van, no meg megfelelő előrekiabálás. A pénzt tényleg előre kell adni. Segít, ha apróban van és kiszámoltad, de igazából tud visszaadni a sofőr. Mert bizony fix tarifa van. 70 forint az alapdíj, de ha hosszabban mész, akkor kilométertől függően felmehet ez 300 forintig is.

Tricikli - Oldalkocsis motorkerékpár

Rengeteg van ezekből. Egy motor, egy fedett oldalkocsival. Mindenütt. Forgalmasabb helyen sorban állnak mint a taxi drosztokban. Van bevásárló központ, amiből csak kilépsz és máris hívják neked a következőt. Megmondod a sofőrnek, hogy hova mész, aztán megpróbálod belepréselni magadat (az átlag filippínó kisebb mint én) és aztán már robogsz is. Persze előre megegyeztünk egy árban, ami hiba volt, mert odabenn kucorogva kiderült, hogy bizony fix tarifa van. Mert ezek nem járnak ám össze-vissza mindenhova, hanem megvan, hogy melyik melyik környéken közlekedik és ott meg van a fix árazás. A mi környékünkön 200 forint az alapdíj, de ha behoznak az egyetem területén valamelyik házhoz az még 50 forint. Kész rablás.

Kis nehezítés, hogy csúcsidőben bizony több embert is elvihet egy ilyen szerkezet, és nem csak ismerősöket. A kis oldalkocsis dobozkában állítólag ketten is elférünk, és a sofőr mögé még egy harmadik is. Ennyire még nem vagyok filippínó, hogy a testi kapcsolat eme szintjét is tudjam élvezni.

E-jeep

Az előzőkhöz képest ez teljesen felüdülés. Az egyetem területén vannak ilyen hosszabbított golfkocsi szerű nyitott elektromos járművek. Van egy A és egy B vonal. Itt rend van kérem, fel kell mindig akasztani a láncot, és csak megállókban lehet kiszállni. Sőt a megállókban még azt is jelzik, hogy hol kell sorban állni, vagy akár sorban állni a várakozó egyetemistáknak. Most látom, hogy még online is követhetők. Jezsuita rend van it kérem. És hát ez nem egy jeepny, ahol csak úgy elöl ültem lábamat a semmibe lógatva… Jár. Sűrűn. Mondják. És miután már sokszor elment mellettem, elkezdtem felmerészkedni rá. És ingyenes. Gondolom éppen eleget kell fizetni az egyetemért…

Puttonyos autó

Van a Jeepney-knek modern változatuk is. Fehér kisteherautó nagy dobozzal a hátulján, benne már klímával. Jóval magasabb, ezért kényelmesebb, de ugyan úgy két hosszú padon ücsörgünk. Pont egykor a családi barkaszban amikor tábori csapatszállítóként üzemelt. Itt is belefért az egész csapat: 11 fő hátra, és még kettő előre. Van a rendháznak sajátja. Kettő is. Menő feliarattal és logóval. Zötykölődtünk is vele a városon át az intramuros, azaz a falakon belüli városrészig. Az ősi rész. Amit nullára bombáztak. De az egy másik történet.

MC Taxi - Joy Ride

Ú, és itt van még a robogós taxi. Ezt még nem próbáltam ki. Érted jön a robogós, fejedre nyom egy sisakot és máris mehettek. Micsoda intim kapcsolatok… Még sosem ültem senki mögött egy robogón… Talán majd még tavaszig ezt is…

-–

A rendet persze azért is nehéz észrevenni, mert valamennyi fenti járművet külön utakra is ki lehet bérelni, így saját útvonalukon kívül is előfordulnak. Mintha az lenne a ritkább, hogy nem bérelhető ki valami. Mert hogy elég sok járművön ott van kis betűvel: “not for hire”. Elkezdtem hát bátor napjaimon kiismerni a helyi közlekedést. Nem tűnik már lehetetlennek az sem, hogy megszokjam a sok embert, a dudálást, a sávok közötti csatangolást. És a végén még talán egyszre én magam is robogóra pattanok és elmegyek a közeli hegyekig … Majd mielőtt nagy hajóra szállnék.