Minden tönkremegy. Magától? Igen, magától. A rendeltetésszerű használattól. Utálom.

Az ősszel vásárolt nadrágjaim zsebei már kiszakadtak. A száruk is kopik. A cipőm kilukadt, a talpa belül elfogyott. A szandálom megy szét, a sportcipőm kilukadt. A fényképezőgép állványomat minden bevetés után toldozni foltozni kell. A hangfalaim kontakthibásak, a fülhallgató is. A hálózsákom elhasználódott. (De most kaptam egy újat.) A túrazsákom csatjai töröttek. A szemüvegem eddig sem volt jó állapotban, de most már elrepült a jobb szára.

Itt van még a kerékpárom, ami ezt az egész írást kiváltotta. A fogaskerekekben is nyolcas van, nem csak az ócska olasz felniben. Az ülés túl elől van, és a komolyabb lukaknál lesüllyed. A kormány lötyög. A váltó ócska. A fékek nem az igaziak. A hátsó kerék külső gumija is elöregedett és egy hangos durranással mindkét gumi elengedte a belegyömöszölt levegőt. Most is ott áll a Kelemen László utcánál.

Nem kunyerálás akar lenni. Egyszerűen csak zavar, hogy az életszínvonal fenntartása mennyi energiát emészt fel. Ahelyett, hogy mennénk előre, törődnénk egymással és Istennel.