„család” témában:

A befejező imaóra végén ott van mindig: és a jó halál kegyelmét. De úgy egyébként nem sokat foglalkozunk vele. És ez így van jól: az életben az élet a fontos. Az Isten országa már itt a földön közöttünk van. Ha még nem is a maga teljességében. Teszünk-veszünk hát. Szeretünk, izzadunk, elfáradunk, haragszunk, hibázunk, szeretünk, és próbálunk szeretni. Lekuporodva Jézus lábához, vagy a konyhában. És jól van ez így.

Az Úr tovább tekerte öreg biciklijét. Elhagyta a falvakat. Kietlen lett a táj. Forrást már régen látott, és árnyék sem enyhítette a zarándok útját járó Urat. A fák is egészen kiszáradtak a környéken. Pusztaság. Az Úrnak a tájról eszébe jutott a Sínai-félsziget. Látta ószövetségi szemével a népet, a vándorlást, a mannát. Az újra és újra reményét vesztett népet, a lázadó népet, a bálványimádót, az elfordulót, a … Egészen belelovalta volna magát, ha nem látott volna egyidőben az új- és örök szövetségi szemével is. Azzal látta a reményvesztett, küzdő népet, aki rászorul a segítségre. Az újra és újra bocsánatért esedező, az önmagát megszaggató, a hozzá kiáltó népet. Az utat keresőt, a kóborlót, a vándort befogadót, a szabadulást soha el nem felejtőt. Az Úr látta mindezt a kerékpárján gurulva a sivatagoiasodó vidéken, és így nézte a legújabb fajú kaktuszokat, az apró kis állatkákat, a süvítő szelet, és a kislányt a háza mellett a kert és a puszta határán. Életét is adta volna, ha az segít valamit. De most nem volt rá szükség, így inkább lassított a kanyar előtt, és megcsodálta a kislányt.

A covid miatt nem mehettünk misére, ez mégis vezethetett (volna) megújuláshoz például a családon belüli imádság terén. Erről írtam a jezsuita blogon.

Talán már tíz éve, hogy a családom utoljára több napot töltött együtt. Most újra együtt az egész család.

A tegnapi hosszú, de nagyon jó nap volt. A szerdai számítógépes ügyek árnyékában még inkább.

December 26-án végre újra együtt volt az egész család. Papa, mama, hat testvér, férjek és egy feleség, valamint három plusz egy kis gyerek.

Végre elköltöztettem jó pár fotómat innen a picasaweb.com-ra. Nem foglalják többé itt a helyet s jobban is kezelhetőek. Következik a lista az elköltözött albumokról. Írok mindről valamit, hogy a keresők megtalálják ezt az oldalt, és így mindenki eljuthasson a képeimhez.

Véget ért a szünet. Ma, január 7-én visszatértem Rómába. Folytatódik az év.

Úgy 16 napot voltam otthon. Örülök, hogy otthon lehettem, hogy járhattam a Mátrában és a Budai-hegységben. Jó volt otthon lenni. Otthon a Kápolnában, a plébániámon, az ifi misén, Esztergomban. Volt, hogy az egész Elek család is együtt volt. (Papám ennek örömére felhúzta a zászlót a kertben.) Úgy örülök, hogy sokakkal sikerült találkoznom, beszélgetnem. Annyira jó volt az egész!!

A legutóbbi hétvége kissé sűrűre sikerült. Ám nagyon jó volt.

A szombaton admisszió volt, vasárnap lektor és akolitus avatás. Egész hétvégén itt voltak a szüleim. Vasárnap természetesen a kórházba is elmentem. Ezeket fűszerezték a próbák: ének próba, liturgikus próba, fényképezés próba. Mindezt három napba sűrítettük bele. (Még a Clericus Cup egyik mérkőzése is lett volna, de azt mondtuk, hogy azt azért már mégsem. Fontosabb volt az akolitus avatás.)