Szép reggelre ébredtünk. A férgekkel teli, gyönyörû forrásban fürödtünk és indultunk tovább.

Utólag nézve, talán a legszebb tájakon jártunk. Gerinceken haladtunk előre. Kapuba botlottunk. Most utoljára megpróbáltuk megkerülni. Nem sikerült. Bemásztunk és kimásztunk. Haladtunk tovább. Volt némi idő kiesésünk. Sebaj. Tovább haladtunk a kaszálók mentén. Még, hogy csak külföldön vannak csíkos mezők; focipályák!

Aztán elfogyott a lábunk alól az út. Tipp. Jobbra vagy balra? Jobbra. Hát.. Előre mentem és megkérdeztem a kaszálókat. Elvem, hogy helyiekben ne bízzunk, de ez Erdélyre nem vonatkozik. Jó felé haladtunk tovább. Később lejutottunk egy völgyecskébe, ahol a képeken látható itatónál ebédeltünk. Ekkor már eléggé elfáradtunk, Ági bokája sem bírta már nagyon. A többieknek még nem jutott el a tudatukig, hogy még vár ránk pár kilométer. Ráadásul felfele. Mentünk, nyögtünk. Közben elméláztunk a “harci tehenek” eredetéről, szokásaikról stb.

Még világosban érkeztünk meg Magyar Kati néniékhez, ahova nem sokkal előbb érkezet meg egy 20 fős gyerek társaság. Többek között pestről. András bácsi, most hogy látott minket teljes menetfelszereléssel, sokkal inkább megbecsült mint amikor a mormotákkal jártam ott. Fent aludtunk a széna padláson. Két-három nem túl szimpatikus egyénnel. (Erdélyi hegyekben walkmanezni? Juj.) A pajtában is kitettük Matyi kamping zászlóját. Le is fényképeztük.