Valami végetért.

Ez az indulás napja. Bús, de szép nap.

Erre a napra nem mondhatjuk, hogy fárasztó volt.

Fáradtak voltunk már reggel is, és éhesek.

És lőn este és reggel, a hetedik nap. Ez volt a leghosszabb napunk. Bár reggel még senki sem sejtette.

A Naskalaton ébredtünk. Ki ver a hideg a Naskalat hallatán, még mindig. Akkor még nem tudtuk, de én egy ici-picit sejtettem, hogy a legizgalmasabb napunk elé nézünk. (Azt hiszem bátran nevezhetem a legizgalmasabbnak.) Megtudtuk, hogy a Naskalaton hamisak a kutyák, de még hogy!

András bácsi még figyelmeztetett, hogy a Naskalaton hamisak a kutyák.

Szép volt a reggel, mint mindig a hegyek között. Sütött a nap. Reggel a kiadós, végre minőségi reggeli után tovább indultunk.

Szép reggelre ébredtünk. A férgekkel teli, gyönyörû forrásban fürödtünk és indultunk tovább.

Csomortánon ébredtünk. Bácsink reggel látta, hogy minden rendben van, így nem mindjárt kedvesebb volt.

Fel sem tûnt, hogy ez már a második nap. Beleúsztunk a napba. Gyönyörû völgyben ért minket a reggel, miközben a vonatunk tisztes tempóban haladt.

Reggel kilenckor találkoztunk a keletiben. Mindenki ott volt. Mind a 6 fő. Bevallom izgultam, hogy minden rendben mennyen.
Megvolt az első hibám: a nyugatiba kellett volna menni.