Az Úr végig követte a munkálatokat. És amikor elérkezett az idő, lement a garázsba és elővette a biciklijét. Jó rétegesen öltözött fel, hiszen jöhetett hideg, meleg, eső vagy akár hó. Mert bár tőle származnak a természet minden törvényei, ő maga keveset törődött azzal, hogy milyen időre milyen szokott következni, és inkább a személyek és történetek foglalkoztatták. Tehát az esőkabát mellé, azért egy hószemüveget is berakott a táskájába, majd felült szeretett kerékpárjára, és útnak indult.

A bicikli már öreg is volt, kopott is volt. Igaz, újkorában sem volt valami nagy szám. Hegyre alkalmatlan volt a teleszkópok hiánya miatt. Országútra meg túl nehéz, széles és lomha. A kiszakadt nyereg rugója kényelmetlen, a hátsó kerék meg kacsázott. A fékek ugyan még működtek, de kissé lassan és csikorogva fogtak csupán. Nem kaptak sok törődést. Az Úr nem rótta fel ezeket a biciklijének. Igen régre nyúlt már vissza kapcsolatuk. Átéltek már sok örömet és fájdalmat együtt. Olyan is volt, hogy a kerékpár otthagyta őt az út szélén amikor úgy megfáradt az anyaga, hogy feladta a küzdelmet. De az Úr nem vágyott különlegesebb kerékpárra. Örült, hogy eggyé lehet vele, akármilyen is. Sőt pont mert akármilyen. Felült hát és nekiindult az útnak.

Kacskaringós, dimbes-dombos keskeny úton hajtotta kerékpárját. Az út elég kátyús volt már, hiszen sok-sok teherautó járt itt az építkezés közben. „Emberileg nézve tényleg elég csúnyácska az a széles aszfalt csík” - gondolta. „Olyan … Olyan nagyon »emberi«: mindenáron nagy akar lenni: mindent átalakító, már-már isteni. Teli akarással, jószándékkal, aztán mégis milyen barbár, mindenen átgázoló, tekintet nélküli lesz. Előbb igáz le, mint hogy együttműködne.” Aztán egy kiszögellő kanyarban - ahol hosszan látszott az Út, a hegyek hűlt helye, és a völgyek friss betömködései - megállt, rákönyökölt a vázra kényelmesen. Sietni valója nem volt, félni pedig nem félt a közelgő ónos esőtől. Saját teremtésétől csak nem fog megijedni!? Rákönyökölt hát a vázra és békével elmosolyodott: „Olyan szép, olyan emberi: annyi jószándék van benne, annyi akarás és küzdés. Hasonlít rám: egészen a képmásom. Kicsit még bice-bóca ugyan, ha pedig észre veszi végességét, akkor könnyen hiszi azt, hogy reménytelen és rossz. De azért olykor rádöbben, hogy az ő útjai és az én útjaim egészen mások, és éppen ezért bárhova is építse az utat, éppen nekem építi.”

No, de csodálni való volt még bőven, így hát nyeregbe pattant és rakta tovább kitartóan.