Molnár Krisztina - így, újra leánykori nevén - éppen az új játszóteret festegette a közösségi ház kertjében, amikor az Úr lefékezett előtte és megszólította. Jól esett neki a hang, jól esett a kérdés. Óvatos szokott lenni, és bár általában még meg-megremeg a hangja, ha kérdezik, de most valahogy jó volt elmesélnie, ami vele történt. Végre biztonságban van ő is és a férje is. Ő itt a közösségi ház építkezésén. Férje meg a börtönben. Krisztina lassan épült újra, ahogy tégláról téglára épült fel az új közösségi ház. Hosszú évek bántalmazó kapcsolata állt mögötte. Egykor lassan épült le egész ereje tégláról téglára, és a végén már az Úrhoz sem tudott kiáltani, de még meghallani sem bírta többé őt. Mindig csak a félelem, a fájdalom, a megbocsátás, az újrakezdés, és az egész egyre ördögibb kör. Aztán jött az az Út, az építkezés. Az ő házukat is kisajátították. És jött a becsüs, Horváth Emil, hogy felmérje mennyit is ér az ingatlan. Többször is vissza kellett jönnie, és egy ilyen találkozón vette észre a lila foltokat akkor még Csatárné Krisztina arcán. Rögtön felajánlotta a segítségét, de Krisztina nem fogadta el. Még nem tudta elfogadni. Horváth Emil nem hagyta ennyiben, és jelezte a házasságon belüli erőszak és bántalmazás alapos gyanúját. A gépezet elindult, a rendőrség kiment, a férj elrendezte, a feleségét megverte, a becsüst kirúgták.

Sok idővel később valami bolygók pont együtt álltak, talán azt jelezve, hogy újra van megváltás, hogy az Isten elérhető és kézzelfogható. Ekkor Krisztinát megszólította most épp Herendi Péter, hogy hamarosan új kultúrház épül, igazi közösségi munkával, és mindenkire szükség van, akár régi lakó, akár frissen érkezett, és tényleg számítanak rá és egymásra is. Csatárné pedig elsírta magát úgy ott a kertkapuban, hogy ő ugyan soha senkire nem számíthatott és rá se számíthat senki. Erre valami tényleg együtt állt benne is, körülötte is és egy óra múlva már úton volt biztos kezekben egy eltitkolt menedék felé. A férjének nevezett személyt pedig nem sokkal később elvitték a rendőrök. A vizsgálatok sokáig tartottak, a bíróság többször visszadobta az ügyet, mégis rendületlenül őröltek azok a malmok. És most már Molnár Krisztina az új közösségi ház kertjében a játszóteret festi, amikor megszólítja arról az ütött-kopott kerékpárról az a hang, pont az, ami akkor régen egyszer már megkérdezte hogy segíthet-e neki. És most is azt kérdezi, segíthet-e. Bár Krisztina gyomra továbbra is keresztbe rándul, ha férfi hang kiált, de van már újra élete, célja és reménye. Hát válaszolt az Úrnak: együtt minden jobb. Az Úr pedig örömmel állt be a csapatba segíteni a festést, ahogy beállt előző nap, és fog másnap is.