Csákvár – Csákberény – Csókakő – Bodajk = 28,9 km

A Guba-hegy tövében ásítozott a hajnali fényben a Bárcaháza- vagy Esterházy-barlang. Esetleg egyszerűen csak Csákvári-barlang.

Itt lakott a háromujjú ősló és a kardfogú tigris. Itt járt Marcus Aurelius Constantinus, aki kőbe véste, hogy mennyire hálás az isteneknek a győzelemért. Itt ünnepelték a szüretet pityókás jobbágyok. Itt jártunk mi is, ahogy a geoládába megírtuk: „Dobogókőről Máriagyűd felé itt megpihentünk. 2010. június 9. 6:15 Ladislav”.

Geoláda, jobbágyok, római honpolgár, háromujjú ősló. Egymásra épül az idő.

*

A katlan kietlen, forró és hosszú volt. Murvás út sugározta magából a hőt. Lehetne akár az Aggteleki-karsztban vagy az NDK-s Winnetou filmek prérijén is. Itt-ott az elhagyatott katonai épületek romjai bukkannak elő a köveken küszködő szúrós bokrok közül. Visszavágyom.

A Nagy-nyiladékban hűvös szellő jár fel-alá. A Vértes dimbes-dombos végtelen tölgyesén vezet keresztül. Nyíl egyenesen halad, sehol egy kanyar vagy kitérő. Egyszer-egyszer átszeli a kilométer hosszú rétek valamelyikét. Csak a ki-kikandikáló gázcső zavarja meg képet. Visszavágyom.

*

Bodajk. A Segítő Szűz Mária kegyhelye. Közel száz kilométer után, íme megérkeztünk első állomásunkhoz.

Az esti miséig a templom öreg padjaiban ültünk és örültünk. Sorban imádkoztunk mindenkiért, aki segített minket az úton egy szóval, egy darab kolbásszal, szállással, kedvességgel, barátsággal. Visszaemlékeztünk rájuk, névvel vagy név nélkül, és kértük az Urat, találjanak boldog otthonra ebben a világban.

Mi megérkeztünk. Nem fogadott minket senki, nem is tudtak rólunk. Mégis, mégis mintha vártak volna ránk. Bodajk? A templom? Szűz Mária?