Átléptük végre a szlovák-magyar határt is. Elmúlt éjfél. Azt hiszem.

Csütörtök reggel lett. Még sötét volt amikor kissé bizonytalanul kiléptünk a folyosóra és elindultunk a misére. (Ilyenkor már a lengyelek elmélkedtek. A reggeli napirend azonos volt a sandomierzivel.) Leghátul kaptunk helyett. A mosolygós tolmácsunk látványa megnyugtatott. Lengyelül volt a mise. Nem sokat értettünk belőle, de pontosan ugyanúgy megy minden mint nálunk, így tudtuk mikor mi történik.

„Felkeltett a reggel, te még aludtál”... No igen. Sokat nem aludtunk mert reggel lett. (Milyen meglepő mi?) A reggeli elmélkedésükre nem mentük be a kápolnájukba, mert lengyelül még nem tudunk. A reggeli szentmise csak a mi kedvünkért latinul folyt. Így egész jól értettük. Utána remek reggeli. Most ott volt az egész ház. Reggeli után teaklub.

Hajnali ötkor felkeltünk. Gyorsan kimásztunk a hálózsákból. Új nap, új lelkesedés, új lendület. Hamar megtört. Olyan volt az idő mint amikor lefeküdtünk: sűrű nyálkás köd volt. A napnak sem volt kedve egyelőre fel kelni.

Átléptük a határt. Kezdő stopposok voltunk. Honnan kezdjük? Mennyünk előrébb, ez mégis csak határ. Ott a benzinkút, a mögé. Itt ez a remek nagy tábla, hogy errefelé mennyivel lehet menni. Ide álljunk. Oda álltunk. Ez ég felhős lett, és kemény hideg szél fújt. Táblámra felírtam, hogy „Kosice” és kisebbel „Kassa”, meg hogy „Polski” és kisebbel „Lengyelország”. Kicsit bizonytalanul kitettem a kezem.

Elindultam szép hazámból... Hétfő 4 óra 30 perc. Szobámat éktelen ricsaj zavarta meg. Az ébresztőm szólt. Felébredtem. Félig. Egy pillanatra nem tudtam, hogy hol vagyok, de lassan ki tisztult a kép. Már csak az nem volt világos, hogy minek is vállalkoztam ilyen hülyeségekre. De csak azért is elindulok.

Hirtelen jött az ötlet: látogassuk meg ismerőseinket Sandomierzben. 2004.10.19-22.