Amikor túl nagy a szél, amikor a hullámok közül nem látunk ki – a tengeri hullámok egy kis hajón nem csapnak át, „csak” megemelik tíz méterekre, majd lassan leengedik –, akkor legszívesebben kiszállnánk, megállnánk, feladnánk.

Megállni a viharban

De nem lehet megállni. A horgony nem ér le több száz méter mélyre. Kikötő pedig gyakran nincs elérhető közelségben. Ráadásul viharokban a kikötőbe beállni veszélyesebb, mint a nyílt vízen maradni. A háborgó, dörgő tenger és a könyörtelenül mozdulatlan sziklaszoros mentén könnyű a kettő közé beszorulva porrá zúzódni. Más út kell.

Megtehetjük, hogy jól lekötözünk mindent, és bevonunk minden vitorlát. Kapitulálunk. Nem kell összehangolódás, hiszen a végtelen erőkkel nem lehet szövetséget kötni. Ha nincs fenn vitorla, nincs, ami szakadjon. Ha nincs fenn vitorla, nem tud mibe belekapni a szél, hogy megdöntsön minket. Túlélés kell: rettegve elbújni a kajütbe.

És ez a legrosszabb, amit tehetünk. Ha feladjuk, és összekuporodunk a mélyen, akkor végünk. Immáron a víz az úr. A víz, ami dobálja a hajót. A vízhez képest megszűnik a sebességünk, és így már hiába is forgatnánk a kormánykereket, nem hat a kormánylapát. A hajó meg hiába áramvonalas, nem arra tervezték, hogy mindig más oldalról üsse a hullám.

Víztömeg. Sokszor keményebb, mint a szél. Üt. Dob. Forgat. Zúz. Minden jobb (mármint: biztonságosabb), mint hánykolódni. Mozogni kell. Haladni.

Ezért mindig érdemes fenn hagyni egy tenyérnyi vitorlát. Kicsik vagyunk, nagy a szél, és nehezen értjük egymást, de ha kisebb felületen is, ilyenkor is be tudjuk fogni és be kell fognunk a szelet. Speciális erős anyagból durván szőtt viharvitorla. Gyakran erős színű, hogy messziről is látszódjék, amikor éppen kibukkan a hullámokból. Nem egy ellazult, finomságokra figyelő imafoma. De van és kitart a maga keménységében.

Így lehet haladni. No nem feltétlenül a cél felé: itt már nincs nagyon irányításunk. Rohanunk a viharral együtt. Háromnegyedes széllel, szinte hátulról kapjuk az erőt. Így kevésbé dönt a szél, és a hullámok sem a kényük kedvére csapkodnak. Tér kell ehhez, mert nem mi választjuk az irányt, és kis zsebkendővel is száguldunk nagy sebességgel. Sőt, van, hogy a zsebkendő is túl nagy: az árbóc felülete maga a vitorla.

Így haladunk. Igen, a vízhez képest is. Az őrült szél erejéből. És ha van a vízhez képest sebességünk – bármilyen irányban is –, akkor már van hatása a kormánylapátnak. Akkor már nem kiszolgáltatottak vagyunk, hanem, ha csak kis szabadsággal is, de szabadok: irányítunk és rábízunk.

A legnagyobb viharban is a legnagyobb biztonságot az adja, ha együtt rohanunk a viharral.


Forrás: Elek László SJ: Világítótornyok helyett révkalauzok – Részletek az Ott fúj, ahol akar címmel készülő novelláskötetből. A Szív, 2024. július-augusztus, 88–91. Illusztráció: Mihalkov Ferenc SJ. (lementett változat)