„emlék” témában:

Pakolgatok: rakosgatom az ezt-azt amarról-emerre. Dobozba vagy fekete nylonzsákba. Öt csomag megy három helyszínre. Folyton dönteni kell. És nem csak a jövőről.

Hóviharra vágyakozom akármikor egy kis faluban éjszakázom télvíz idején. Bárcsak leszakadna a hó. Bár ne lehetne elhagyni a házat és pattogó tűz mellett hintaszékben ücsörögve lehetnék boldog.

A Három-kúti odú mosolygós arca. Éjszakázni is lehet. Van ágy, asztal, edény. Bankkártya elfogadóhely.

A múltkor a Biharban jártam: Boga-telep, N. Phaeton-vízesés, Saua Bohodei, Galabina-kőköz, Ponor-rét. Mondják, szép volt. Gyönyörűséges. – Elhiszem.

Bellovics Gáborral, a frissen fogadalmazott jezsuitával, tavaly ismerkedtem meg. Nem rég kiderült, hogy már 2001-ben találkoztunk és így fontos közös emlékeink vannak.

Play Song [swf file:http://eleklaszlo.hu/files/mp3/gj/bach.mp3]

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

Egyik évben hozzák elfelejtett jönni a Mikulás. Reggel felkeltünk, de nem történt semmi az éjszaka. Az is igaz, hogy akkor tájt már a cipőnket sem pucoltuk ki.

Loszity minden kedves polgárának!

Életem legelső cserkésztáboráról nem sokat írtam a honlapomon, pedig a nyár legfontosabb programjai közé tartozott. Akkor meg?

Akkor is ugyan ilyen éjjel volt. Már jól esően hűvös volt. A Holdat el-eltakarta egy-egy felhő. Csak akkor nem ismertük az utat.

Tegnap is éjfél után tekertem ki Hűvösvölgybe. A Holdat csak ritkán takarta el felhő, de a város fényei már-már elnyomták. A pulóveremet felvettem, de hegynek fölfele már megizzadtam. Pont mint aznap éjjel: ott Prágában. Egy hónapja. Persze akkor össze-vissza tekeregtem, mert szállást kerestem. Most várt a vetett ágyam, onnan húsz percre.

Utódja és boldosg őse, rokona és ismerőse, vagyok én sokaknak, vagyok én sokaknak.

Most kivételesen nem én, hanem egy zenész. A platán rétegtáborban hallottam olyan „köszönöm”-öt, mint soha se előtte, se utána.

Jó, négy lépés után megállok egy pillanatra. Egy. Kettő. Három. Négy. Na még egyszer: három lépés, és megállok egy kicsit. Már csak száz méter lehet. Egy. Kettő. Elég volt. Nem lehet. Muszáj menni.

Egy éjszaka arra ébredtem, hogy valami röfög a közelemben. Feltehetően egy vaddisznó. Nem mertem kinyitni a szememet, inkább hálózsákostul visszagurultam a sátorba. Könnyű így járni, ha a „cseh” sátraknak nincs elég cöveke.

A minap megijedtem, hogy nem tudom felsorolni az összes mormota tábor helyszínét. (A vezetők nevét meg sem kíséreltem felsorolni.) A feladat tehát adott összegyűjteni a mormota (és pseudo-mormota táborok helyét, témáját, idejét, vezetőit.)

„Mivel önhibámon kívül én sem tudtam eljutni nemrég az osztálytalálkozóra, ezért azt az ötletet vetném föl, hogy mindenki írhatna magáról pár szót, hogy mit végzett, mit csinál mostanában…„ - kezdte levelét egy régi osztálytársam, akit nem láttam már vagy öt éve.

Egymás hegyén-hátán álltak a kerékpárok. A fél útpályát elfoglaltuk. Tényleg csak Istennek köszönhető, hogy éppen akkor senki sem jött arra a 409-es úton. Pár perc múlva már alig lehetett átkelni rajta a Ljubljanából száguldó kamionoktól.

Integettem még utánuk. Majd felvettem a hátizsákomat és nekiindultam a szepezdi domboknak. Csak úgy, érzésre. Ha előző nap kibírtam a hideg Balaton vizét, akkor csak túlélek egy éjszakát az Eötvös-kilátón?!

Alig vagyok huszonhárom éves, de annyi szép élményben volt már részem – legfőképpen a nyári táborokban – hogy több könyvbe sem férne bele. Most elhatároztam, hogy időről időre megírom egy-egy régi élményemet, vagy legalább egy rövid részletét.

Sötét éjjel volt már. Tombolt a zivatar. Huszonhét elázott árny menetelt a Balaton felé. "Ott csak találunk valami szállást" - gondolták.

<!--  
	@page { size: 21cm 29.7cm; margin: 2cm }  
	P { margin-bottom: 0.21cm }  
-->  
</style>  </meta></meta>

Van nekem egy zseblámpám, ami már legalább húsz éves. Talán még nálam is öregebb.

Ma mentem el érte a Vértesbe. Elkezdem inkább elölről e történetet.

Öt éve kaptam ezt a párnát. Most megmutatom, hogy mindenki tudja, meg van még. Öt éve ezen alszom. Nem akárhonnan van. Amikor a Vakondok elsőáldozóak lettek ezt kaptam. Minden este egy nagy mosolygós napra hajtom le a fejemet. (Bár nem mindig tudatosan.) Ráadásul, a képen ugyan nem nagyon látszik, de a nap minden sugarában egy-egy név van. Az elsőáldozók nevei. Nem felejtem őket. :)