Felsőmocsolád – Somogygeszti – Somogyjád – Várda ~ Juta – Kaposmérő = 28,6 km

A faluba nem lehetett behajtani. A vihar a főútra mosta a hegyoldalt. Mi is bokáig süppedtünk az aszfaltot vastagon borító sárban. Traktorokkal próbálták járhatóvá tenni az utat. A kocsikat a szomszédokkal közösen ásták ki, hogy mehessenek dolgozni.

A patak is kiöntött. Valamelyik hídnál elakadtak a leúszó fák és így a falu egyetlen gazdálkodó emberének tisztességgel felújított házát elöntötte az ár. Derékig állt a vízben és elkeseredetten nézte az útról őt bámuló tömeget.

 Egyetlen eső miatt. Elázott mindenük. Elázott mindenünk. Neki mindene volt. Nekünk nem volt semmink. Neki nem lesz semmilye. Nekünk mindenünk lesz.

*

„Elvihetlek titeket egy darabig?” „Mi? Ki? Ja, minket? Hű, nagyon köszi.” Agrármérnök. Előzőnap diplomázott. „Zarándokok vagytok?” „Ő, miből gondolod, hogy azok volnánk?” Hazafelé tartott. Meglátott minket, és megállt. „Ahogy ott gyalogoltatok az út mentén, olyan zarándokoknak néztetek ki.” „Háát igen. Pest mellől indultunk Máriagyűdre.” Nem is stoppoltunk, mégis megállt és felvett minket. „Máriagyűdig, gyalog?” „Aha. Szenvedünk rendesen, de valahogy csak meg lesz.” Kaposvár határában rakott ki minket. „Imádkozzatok értem.”

*

Az első mondatunkból tudták, hogy nem az ő nyájukból vagyunk. Egy protestáns nem zarándokol, sem Máriagyűdre. Mégis nagy természetességgel engedtek be a református lelkészségre.

Először lefürdettek minket. Aztán tisztáztuk, hogy az „ellenséghez” tartozunk. Majd a lelkész asszony összedobott egy meleg vacsorát. Étkezés közben beismertük, hogy még „rosszabbak” vagyunk: jezsuiták.

Este négyesben beszélgettünk, panaszkodtunk, magyaráztunk, hitvitáztunk. Hajnali kettőig. Nem volt hallgatóság, nem volt tét, mindenki őszintén magyarázhatta, védhette a hitét. És védték is. Parázsló vita és önzetlen befogadás. Ökumenizmus?