Máriagyűd = 1,1 km

Reggel lett. Majd délelőtt. Aztán eljött az ebédidő. És mi nem indultunk tovább. Eddig, soha nem mertünk még egy éjszakát kérni. Most kaptunk.

Újra úgy ébredhettünk, hogy nem kellett azon töprengeni, mit fogunk enni és hol fogunk aludni. Már reggel biztosan tudtuk, hogy hol lesz az ágyunk. Nem kellett felhúznunk az este levetett vizes cipőt, a két pár koszos büdös zoknival. Nem kellett hajnalban a recsegő-ropogó lábainkkal küszködnünk, hozzá jópofát vágnunk. Egész nap nem kellett tennünk semmit.

Olvasgattunk, aludtunk, sétáltunk. Mint az emberek.

*

A hegyoldalba is felhallatszott a jól ismert zümmögés. Végig kísért minket egész utunkon. Minden kis faluban, minden templom körül, minden parkban ott szólt, zümmögött, berregett. Ha nem láttuk, és nem hallottuk, akkor a nyomaiból ismertünk rá. Kis utcasarkon vagy a hatalmas focipályán.

Műanyag palackkal, sárga mellényben, védő szemüveggel, esetleg fülvédővel az ember. És mellette pihent, a vállán utazott, vagy a kezében kattogott, krákogott, visított.

Az egyetlen munkalehetőség, az egyetlen pénzforrás, az egyetleneszköz: a benzinmotoros fűkasza.

*

Egyetlen paphoz tizenöt falu is tartozik. A szomszédhoz csak tizenkettő. Mert tanít a teológián. Összesen kétezer katolikus. Három falu teljesen cigány. (Minden örömével és nehézségével.) Ha az egyik plébános megbetegszik, akár tizennyolc falu is jut fejenként. Hitoktató, igeliturgia vezető, „száraz káplán” még akadna itt-ott, de tíz öreg néniért, fizetés nélkül, harminc kilométert ki tud bevállalni? Nincs fiatal, nincs utód, nincs jövő. És nem csak a vallás terén.

Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?