No most készülök ki. Egy kapualjban ülök és próbálok életben maradni. Nagy szenvedés ez a mai délután.

Egy kis barna béka úgy gondolta, hogy átkel az úton. Ugrott kettőt bátortalanul, majd megállt. Nem történt semmi. Még kettőt. Vumm, egy autó elhúzott tőle tíz centire. Kicsit megijedt és visszaugrott egyet. De nem hagyta annyiban: újabb két ugrás előre, majd egy pillanat várakozás. Újabb ugrás. De ekkor kikerült engem egy kamion. Egy-két-három kerék zúzta szét a kis béka minden álmát. Se vér, se trancsír: szinte semmi sem maradt belőle. Értelme, mondanivalója, lényege nincs. Csak egy kis történet. Ezt láttam, amíg megigazítottam a fejemen a kendőt.

Kerékpárral érkezett az esőben. Még ott, az Elba mentén. Lassan sikerült megértenem, hogy mit akar: odaülni mellém, míg eláll az eső. Hozott sört is. Táskájában zörgött a többi. Nem értek németül. Ő nem ért, csak németül. Mutogattunk, magyaráztunk, nevettünk. Öt kilométerre lakik a völgyben, de nagyon esik, ezért inkább vár egy kicsit. Otthon várja az asszony a vacsorát, amit vett. Egyébként 58 éves és ács. Semmi különleges. Vagy két órát „beszélgettünk”. Megosztottuk amink volt: én adtam a kiflit, ő adta a májkrémszerű valamit. Fifti-fifti. Majd a második sört is elosztottuk. Rossz volt. Nagyon mondta, hogy majd érkezik a rendőrség, de van dokumentem, akkor nem lesz semmi gond. Nem jöttek. Tizenegy volt, mire hazaindult a szemerkélő esőben.

Volt vagy 150km. De nem tudom, mikor indultam és mikor érkeztem. Annyi biztos, hogy Németországban vagyok és már gusztustalanul koszos és büdös vagyok. Nem néztem ma órát, csak tekertem. Általában jól esett, bár a végén mintha lassultam volna.

„Adjon Isten csendes esőt,
Szerencsét az úton.
Jóban rosszban hű szeretőt.
….”

Tegnap éjnek évadján Prága főterén üldögéltem egy padon. Mellettem néger csávók beszélgettek négerül. (Nem néztek ki turistáknak). A téren zajlott az élet. Én pedig a neten néztem, hogy hol is vagyok tulajdonképpen.
Az előbb minden turista a városháza tornyát nézte, hátha tizenegykor is elvonulnak az apostolok. (A wikipédia szerint minden órában így tesznek.) Nem történt semmi, csak elütötte a toronyóra a huszonhármat. Épp elég megdöbbentő ez is: a huszonhármat ütötte el, nem a tizenegyet. Hallottatok már ilyet?

Prágáig hosszú volt az. Délben még csak 25km volt mögöttem. De most nem görcsöltem, nem izgultam.

Negyedik napja tekertem ma. Szép lassan kezd kiürülni a fejem. Elmarad minden, ami most éppen nem lényeges. Legyen az sok hülyeség, amit otthon akartam hagyni, de sok szép dolog is. Nem kapkodok, nem erőltetem. Tisztul minden. Szépen lassan. Csak semmi kapkodás.

Ez a hely nem olyan elegáns mint a tegnapi. Ráadásul nem is vagyok eléggé messze a tegnapi szállástól. És fázom is egy kicsit. No sebaj, mindjárt kész a teám és belebújok a hálózsákomba.
Furcsa volt ez a mai nap is. Kerekeztem, meg szenvedtem majd röpültem újra. Pedig a terep végig ugyan olyan volt. Hullámvasút. Fel és le. Le és fel. Kicsit fel, nagyot le. Nagyot fel, kicsit le. Rossz úton fel, jón le. Kanyargósan fel, egyenesen le. Falu volt fenn, vagy falu volt lenn. Erdőben fel, mezőn le. Változatlan változatosság: hullámvasút.

Egy tarló szélén üldögélek és nézem három falu fényeit, miközben a szemembe süt a telihold fénye. Négy óra után még egy 70km-t hozzátettem a napi adaghoz. Csak a sötétség állított meg. Amilyen rosszul ment a délelőtt, annyira repültem az éjszakában.